headerháttér

Orfűn ásványvíz palackozó nyílik

2015-09-11

MECSEK KINCSE SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET

A Mecsek apró településeket rejt csodálatos völgyeiben, melyek legtöbbje önmagában is kincs. A Mecsek Kincse Szociális Szövetkezet négy ilyen apró kincsre épül: Orfű, Abaliget, Husztót és Kovácsszénája települések önkormányzatai, valamint helyi vállalkozói alkotják. A szövetkezet célja munkanélküli, illetve szociálisan hátrányos helyzetben lévő tagjai számára munkalehetőségek teremtése, valamint szociális helyzetük javítása.

A szövetkezet 2013-ban alakult munkahelyteremtés, valamint a helyi termékek és helyi természeti források hatékonyabb kihasználása céljából. A cél megvalósítása érdekében a tagok kihasználják a szövetkezeti formában történő demokratikus működés lehetőségeit, a tagokat egyenlő arányban megillető szavazati jog gyakorlásával történő döntéshozatal előnyeit, illetve a tagok és a szövetkezet közötti együttműködésből fakadó lehetőségeket.
A szervezet a célok hatékonyabb elérése céljából a 2013-as évben pályázatot adott be. A nyertes projekt elnevezése: „A Mecsek Kincse Szociális Szövetkezet működési területén a foglalkoztatási problémák megoldása”, azonosítója: TÁMOP-2.4.3.D.2-13/1-2013-0655.

A projekt keretében két termékcsoport kialakítására kerül sor. Mivel Husztót és Orfű egyaránt rendelkezik saját vízbázissal, ezért az elsődleges cél egy helyi ásványvíz palackozó kialakítása és működtetése Orfűn. Kezdetben a cél a helyi éttermek és Pécs elit éttermeinek a kiszolgálása, 1L-es üveg palack kiszerelésben, valamint a piaci igények kiszolgálása céljából 1L-es és 1,5L-es PET palackok gyártása. A gyártósor kapacitása várhatóan 16.000L /hó lesz.
Kovácsszénája település az elmúlt 4 évben jelentős lépéseket tett a helyi termékek fejlesztésének irányába, háztáji vásárokkal és minőségi termékekkel jó hírnevet szerzett. Az ásványvíz palackozás kiegészül egy 2012-es„Falufelzárkóztatás BM………”pályázat segítségével létrehozott savanyító épületben helyi zöldségek savanyítására, valamint hidraulikus gyümölcspréssel történő minőségi 100%-os friss gyümölcslé előállítására nyílik lehetőség.

infoblokk_kedv_final_RGB_ESZA