Pályázati és tudományos eredmények hasznosulása

Szerkesztői előszó

A Dél-Dunántúli Örökség-turisztikai Klaszter által indított publikációs platform célja, hogy figyelemmel kísérjük a kreatív gondolatok, egyéni és civil közösségi kezdeményezések, innovációk, találmányok, közpénzből létesült projektek, tudományos eredmények társadalmi hasznosulását, továbbá tevékenységünkkel, az információk közvetítésével, a nyilvánosság biztosításával mindezeket elősegítsük.

A szerkesztőségünk számára megjelentetésre beküldött dokumentációkhoz kérjük röviden írja le

– a már megvalósult projektötlet előzményét,
– megvalósításának főbb állomásait
– a hasznosulás konkrét eredményeit.
– Tervezett projekt esetében a várható eredményeket.
– A dokumentum státuszát (szabadon, vagy korlátozottan felhasználható)

A projektek dokumentációját kivonatosan, vagy teljes egészében kizárólag a szerzői jogok tulajdonosának hozzájárulása mellett tudjuk elhelyezni és publikussá tenni a dokumentumtárban.

A letölthető dokumentumok státuszát a jogtulajdonos határozza meg. Eszerint különböztetünk meg ingyenesen felhasználható, illetve szerzői jogdíj köteles publikációkat.

Az itt publikált tanulmányok, háttéranyagok, fotók, videók a  kulturizmus.hu, mint forrás megjelölése és a kiadó előzetes hozzájárulása után használhatók fel.

Szász István
szerkesztő